2017. júl 18.

Egy szumós mind felett - a káosztorna 2/3-ánál

írta: egribalint
Egy szumós mind felett - a káosztorna 2/3-ánál

a 2017-es Nagoya basho 10. napja után

Nem tévedtünk, amikor meglepetésekben gazdag szumótornát jósoltunk júliusra. Még nem késő csatlakozni! 

 

20170717-hakuho-meter.jpgHakuho beérte a második helyen lévő nagy Chiyonofuji yokozuná-t az összesített győzelmek ranglistáján

 

Nagy visszatérések, sérült topbirkózók, különleges mérkőzések, remeklő újoncok, fáradni látszó veteránok, és - a mongol szumózseni - Hakuho remeklése... Mind-mind egy újabb érv, hogy felvedd a fonalat, és bekapcsolódj a Japánban megrendezett júliusi Nagoya basho követőinek sorába. Ráadásul nem maradtál le semmiről: az elmúlt héten, HAKKEOI! című youtube-műsorunk adásaiban majdnem az összes első osztályú mérkőzést sikerült a magyar közönség elé tárnunk! 2007 óta, azaz tíz éve most először kerül a magyar nyelvű szumós közvetítés, ugyanis a Eurosport azév novemberében, a Kyushu basho utolsó napja után leállította a kéthavonta jelentkező szumó-műsorának gyártását. A szumo.info - egyelőre - hobbi-alapon vállalkozott arra, hogy ismét a hazai nézők érdeklődésébe állítsa ezt a nem mindennapi küzdősportot.

Ha nem tudod, mi a szumó, ne csüggedj! Olvasd el ezt: 
Miért épp szumó?

A két hónapja működő blogon a júliusi torna előtt megpróbáltunk betekintést nyújtani a Nagoya basho-ra (vagyis a júliusi szumótornára) készülő rikishi-k felkészülésébe, tudósítottunk arról, hogy a szumó második legmagasabb rangjába, azaz az ozeki rangba léptették elő a japán Takayasu-t, elemző-cikket írtunk a sikeres Tagonoura istálló előretőréséről (melynek az imént említett Takayasu mellett az a Kisenosato is tagja, akit januárban szintén előléptettek: a legmagasabb, yokozuna rangot kapta meg a Japán Szumószövetség tisztségviselőitől), mini-portrésorozatot állítottunk össze a japán közönség által legjobban kedvelt birkózókról és megtárgyaltuk a júliusi banzuke (azaz a szumósok folyton változó ranglistájának) legfontosabb változásait is, sőt! Az indulás előtt egy héttel élőben jelentkeztünk a már említett HAKKEOI! tornaváró adásával, melyet akár Facebook-oldalunkon is megtekinthettek. Felkészülten vágtunk tehát neki a 2017-es Nagoya basho-nak!

20170604-2017-nagoya-poszter.jpgA négy yokozuna (fentről lefelé): Hakuho, Kisenosato, Harumafuji és Kakuryu 

 

Már az első nap csőstül dőltek a meglepetések. Az első nagy felháborodást épp az új ozeki, Takayasu és a fiatal Hokutofuji mérkőzése hozta, aki élete legjobb, Maegashira 2-es rangjában vágott neki ötödik tornájának, miután a májusi Natsu basho-n (még öt ranggal lejjebb) kiemelkedő, 10-5-ös eredményt ért el. 

Minden első osztályú birkózó ugyanis 15 mérkőzést játszik le, a torna minden napján egyet-egyet, és legfőbb céljük, hogy kachikoshi-t, azaz pozitív mérleget érjenek el - minél több győzelmet gyűjtenek, annál feljebb sorolják őket a banzuké-n. Ha nem sikerül kachikoshi-t elérniük, makekoshi-t csinálnak - ez a negatív mérleg japán neve - minél rosszabb az eredményük, annál lejjebb esnek a ranglétrán. Ez alól kivétel az ozeki rang, melyet csak akkor veszít el egy birkózó, ha két egymás utáni tornán is negatív mérleget tud csak összehozni, és a yokozuna rang, melyet egészen visszavonulásáig viselhet az a birkózó, aki el tudja érni. Ez viszont csak nagyon keveseknek sikerülhet. 

Első egymás ellen vívott mérkőzésüknek az új ozeki nagy reményekkel vágott neki, de az újonc büszkén küzdött, és legyőzte a frissen előléptetett Takayasu-t. Rögtön ezután a másik két ozeki, a japán Goeido és a mongol Terunofuji is kikapott, előbbi a grúz Tochinoshin-tól, utóbbi pedig a szintén újonc, feltörekvő Takakeisho-tól. Mindhárom ozeki elbukott tehát, ráadásul jóval alacsonyabban rangsorolt ellenfelek ellen, de itt még nem ért véget a meglepetések sorozata! 

 

20170717-hokutofuji-takayasu.jpg

Takayasu (szürkében) pillanatokra attól, hogy elveszítse a nyitónapon lezajlott mérkőzését Hokutofuji ellen

 

Kakuryu yokozuna ugyan győzni tudott az első napon, de a japánok legnagyobb becsben tartott birkózója, Kisenosato yokozuna vereséget szenvedett az élete legjobb rangjában küzdő Mitakeumi sekiwaké-től, aki ezzel egy csapásra magára irányította a közönség figyelmét (és nem mellesleg majdnem ötmillió forintot keresett a győzelemmel). 

 

20170717-kisenosato-mitakeumi.jpgA fiatal Mitakeumi győzelme a japán yokozuna, Kisenosato ellen

 

Ezután a veteránnak számító Yoshikaze, aki a negyedik legerősebb, komusubi rangban szerepel ezen a tornán, Harumafuji yokozuná-val találkozott. Kettejük kiélezett párharcán, izgalmas, élénk mérkőzésen Yoshikaze tudott győzni. 

 

20170717-yoshikaze-harumafuji.jpgYoshikaze (komusubi) vs. Harumafuji (yokozuna)

 

A második napon ugyan Kisenosato és Takayasu is javítani tudott, de Goeido, Terunofuji és Harumafuji második mérkőzésükön is veszítettek, miközben a két sekiwake, a már említett Mitakeumi és idősebb társa, a mongol Tamawashi szárnyalt, valamint veretlenül állt az élete legjobb, Maegashira 4-es rangjában küzdő új közönségkedvenc Ura, és a második első osztályú tornáján küzdő M6-os Onosho is. 

A harmadik napon aztán Kisenosato yokozuna, aki még mindig a márciusi tornán szerzett sérülésével bajlódott, újabb vereséget szenvedett a grúz Tochinoshin-tól, a mongol Kakuryu yokozuna pedig bekapta első vereségét Hokutofuji-tól! Mint később kiderült, Kakuryu a mérkőzés során sérülést szenvedett, így vissza kellett lépnie a további küzdelmektől - ez volt az első kyujo a tornán. Egy yokozuná-val kevesebb.

20170717-tochinoshin-kisenosato.jpgKisenosato-t eltalálja egy zabuton (berepülő lila ülőpárna) - a szurkolók győzelmet vártak tőle

 

Egy nappal később Hakuho - életében először - Takakeisho-val találkozott, és úgy leiskolázta az újoncnak számító alacsony rikishi-t, hogy mindenkiben megállt az ütő. A mérkőzés egy pontján az addig hevesen küzdő Takakeisho megelégelte a yokozuna hatalmas pofonjait, és megállt a dohyo közepén. Hakuho kicsit felegyenesedett (ezzel súlypontja veszélyesen magasra került), védtelenül széttárta a karjait és fújtatott egyet. Maximum három másodpercig tarthatott ez a teljesen szokatlan "szünet", amikor Takakeisho nem bírta tovább, és belesétált Hakuho kelepcéjébe. Mindent energiáját összegyűjtve rárontott a yokozuná-ra és tolni kezdte a ring széle felé. De Hakuho csak erre várt! Játszi könnyedséggel megállította Takakeisho rohamát, viszont végre rá tudott markolni az egy fejjel alacsonyabb birkózó mawashi-jára, azaz övére (ezt ugyanis eddig Takakeisho folyamatos lökdösődésével sikeresen megakadályozta), és mindenféle különösebb megerőltetés nélkül elindult vele a dohyo másik széle felé. A kisnövésű japánnak ezután esélye sem volt arra, hogy megállítsa a mongol szumóóriást, aki lazán kigyalogolt vele. Ez volt a negyedik győzelme.

 

20170717-hakuho-takakeisho.jpgHakuho: "Na, mi van, öcsi? Nem jössz?"

 

Az ötödik napra már csak Hakuho és a bolgár származású Aoiyama maradt veretlen, utóbbi sokak meglepetésére. Ezen a napon a Maegashira 3-as Endo is visszalépett a tornán való részvételtől, és a következő nap sem telt el rossz hírek nélkül: két topbirkózó (Terunofuji és Kisenosato) is bejelentette, hogy nem folytatják a szereplést. 

hakkeoi.jpgAoiyama (azaz "Csöcsi", M8) lebegő mellel szorongatja a mongol Takanoiwa (M7) nyakát

 

A hetedik nap után még mindig veretlenül állt Hakuho és Aoiyama, és ezen a napon nem is született nagy meglepetés: talán a M2-es grúz Tochinoshin győzelmét érdemes csak kiemelni, aki kemény küzdelemben győzte le a sekiwake rangú Tamawashi-t. 

A nyolcadik napra viszont felbolydult a világ rendje, ugyanis a lesérült birkózók kiesése változást eredményezett az előre tervezett menetrendben. 

A torikumi-t, azaz a menetrendet mindig a legmagasabb rangú birkózókhoz, a yokozunák-hoz igazítják, és az utolsó, tizenötödik naptól kezdve visszefelé állítják össze. Az utolsó napon mindenképpen a yokozuná-k egymás elleni harcát kell látnunk. Négy egészséges yokozuna esetén az utolsó három napon a yokozuná-k körbelátogatnák egymást. Az előtte lévő napokban pedig az ozeki-kkel küzdenek meg. 

Hakuho-nak mindenképpen kellett volna találkoznia Kakuryu-val, Kisenosato-val és Terunofuji-val is, de mivel mind a hárman kiestek, három napja felszabadult. Így esett, hogy a M4-es rangban szereplő Kagayaki és Ura, a nyolcadik napon - életükben először! - kipróbálhatták tudásukat a yokozunák ellen. Kagayaki Harumafuji-val találkozott, Hakuho pedig Urá-t fogadta. Egyik mérkőzésen sem született meglepetés, de mindkettőn izgalmas és szép szumót láttunk. Harumafuji komoly nehézségek árán tudta csak legyűrni a sikerre éhes Kagayaki-t, Hakuho pedig nagy figyelmet fordított arra, hogy ne engedje közel a súlypontjához a sokszor unortodox módszerekkel próbálkozó Urá-t.

 

hakuhoura.jpgHakuho, miután kidobta a körből a pink mawashi-jú Urá-t

 

A kilencedik napon aztán párt cseréltek. Hakuho Kagayaki-t fogadta, és pár másodperc alatt, játszi könnyedséggel intézte el a feltörekvő maegashirá-t; Harumafuji pedig Urá-val találkozott. Ezen a mérkőzésen azonban hatalmas meglepetésre a rózsaszín öves Ura a ritkán látható, de kifejezetten hatásos tottari technikával le tudta győzni a yokozuná-t, ezzel megszerezte élete első kinboshi-ját (arany csillag, melyet kizárólag maegashira rangban lévő birkózó kaphat, miután legyőz egy yokozunát)!

 

ura-haruma.jpgUra kinboshi-ja  Harumafuji yokozuna ellen

 

Így fordultunk rá az őrült tizedik napra, melyen láttunk egy több mint két percig tartó mérkőzést a grúz Tochinoshin és a mongol Ichinojo között, igazi, oldszkúl övfogásos szumót mutattak be ketten, a hosszú összecsapást végül a grúz tudta megnyerni, aki ezzel begyűjtötte hatodik győzelmét. És mindenképp említést érdemel Ura mérkőzése is, az új ozeki, Takayasu ellen. Takayasu éppen az előző napon szenvedett vereséget a komusubi rangban küzdő veterán Yoshikaze ellen, Ura pedig éppen túl volt élete első kinboshi-ján. Kiélezett küzdelmükön végül a magasabban rangsorolt Takayasu győzött, de említésre érdemes pillanat volt, amikor egy adott ponton Ura elhátrált a dohyo széléig, és nekifutásból (!) szaladt neki a nála kétszer nagyobb ozeki-nek. 

 

20170717-ura-takayasu.jpgUra lendütet vesz, Takayasu ozeki résen

 

Mivel a bolgár Aoiyama a kilencedik napon vereséget szenvedett a feltörekvő újonc, a M6-os Onosho ellen, tíz nap után Hakuho egyedüli veretlenként vezeti a tornát. A kilencedik napon elérte karrierje 1045. győzelmét (nem elírás, a biztonság kedvéért álljon itt betűvel is: az ezernegyvenötödik győzelemről beszélünk, mellyel utolérte a szumós rekordok listáján az addig második Chiyonofuji yokozuná-t (aki az 1980-as években volt aktív sportoló), majd a tizedik napon, miután újabb győzelmet ért el, meg is előzte.

 

20170717-chiyonofuji.jpgAz örökranglistán immár harmadik Chiyonofuji yokozuna dohyo-iri-je

 

Holnap, azaz a tizenegyedik napon utolérheti az ugyanezen ranglista első helyén szereplő Kaio ozeki-t (aki 1988-tól 2011-ig küdött az Ozumo, azaz a professzionális szumó mezőnyében), a tizenkettedik napon pedig meg is előzheti, így egy újabb ranglista élére kerülhetne föl. Ha nem jön közbe egy sérülés, minden bizonnyal láthatjuk majd ünnepelni a dai-yokozuná-t (a yokozuná-k legjobbikát hívják így), sőt, a dolgok jelenlegi állása szerint az is előfordulhat, hogy május után ismét ő emelheti majd a magasba a császári kupát a torna utolsó napján, vagyis a senshuraku-n.

 

20170717-kaio.jpgJelenleg (még) vezeti a legtöbb győztes mérkőzés listáját a volt ozeki, Kaio

 

Mindenesetre a szumo.info folytatja a tudósítást a 2017. évi júliusi Nagoya basho-ról, a neheze még hátravan, a topbirkózók lassan elkezdik az egymás elleni mérkőzéseiket, és sokan vannak olyanok is, akikről ezen a ponton még nem tuduk: kachikoshi-t vagy makekoshi-t csinálnak-e. 

Nézzétek exkluzív, magyar nyelvű közvetítésünket, a HAKKEOI!-t! Ha élvezitek az adásokat és a cikkeket, ne habozzatok, osszátok meg a videókat a fészbukkon, hívjátok fel ismerőseitek figyelmét a blogra! A fiatalok szóljanak apáiknak, az apák szóljanak asszonyaiknak; nézzük együtt Japán egyedülálló nemzeti sportját, azaz a szumót!

Szólj hozzá

cikkek ura endo a szumó kultúrája kisenosato kakuryu goeido takayasu mitakeumi hakuho tochinoshin onosho yoshikaze terunofuji tamawashi harumafuji 2017 Nagoya aoiyama takakeisho chiyonofuji kagayaki ichinojo hokutofuji kaio