2017. sze 07.

Tochiozan titka

írta: egribalint
Tochiozan titka

20170905-tochiozan.jpg

Júliusban remekült szerepelt az egykori sekiwake, Tochiozan - 12 győzelemmel zárta a tornát, így szeptemberben ismét csatlakozik a sanyaku mezőnyhöz, hiszen komusubi rangban vág majd neki a tornának. Vajon minek köszönhető ez a remek szereplés?

Persze csak találgatni tudunk, de felfigyeltem egy rövid hírre, ami talán orientálhat bennünket, szumórajongókat:
Tochiozan július végén összeházasodott barátnőjével, Yamamoto Seri-vel! A pár még nem jelent meg a nyilvánosság előtt - a sajtótájékoztatón, ahol Tochiozan megosztotta a nagyérdeművel a hírt, viszont megmutatta a bulvárra éhes médiumoknak egyik közös képüket:

20170905-tochiozan-esa-neje.jpg

A Tochiozan-nal egyidős, harmincéves Seri a Shiga járásbeli Otsu városából származik. Tochiozan rajongói klubján (koenkai) keresztül ismerkedtek meg, az egyik koenkai-tag barátjának a lányaként mutatták be neki, még 2013-ban. A szurkoló vacsorapartit tartott, ahová meghívta barátját, és az akkoriban is a sanyaku rangokban küzdő Tochiozan-t is. A pár állítása szerint szerelem volt első látásra, mégis egy év eltelt, amíg járni kezdtek. Seri már akkor is támogatta, amikor a 2014-es Nagoya basho-n kiment a válla, és vissza kellett lépnie a további küzdelmektől.

Tochiozan már régóta tervezte, hogy elveszi feleségül, de nem lehetett tovább halasztani a dolgot - ugyanis Yamamoto Seri várandós - a babát pedig szeptemberre várják!

Sok sikert, Tochiozan! 

Szólj hozzá

esküvő kis színes tochiozan