2017. sze 05.

A legeslegkövérebb szumós

írta: egribalint
A legeslegkövérebb szumós

és néhány topbirkózó súlya

 

20170905-orora-esa-merleg.jpg

288.4 kg-ot mutatott a számláló, amikor a 34 éves, félig orosz származású Anatolij Valeryevics Mihahanov (szumósnevén Orora) augusztus végén ráállt a mérlegre! 

Karrierje csúcsán, 2011 novemberében a harmadosztályú Makushita 43-as pozícióban szerepelt, de nem tudott kachikoshi-t elérni, és azóta mindössze egyszer jutott el újra a harmadosztályba. Többnyire a szumó negyedik osztályát jelentő Sandanme divízióban küzdött, de idén szeptemberben visszasorolták az ötödik osztály, azaz a Jonidan 1-es rangjába. Mégis sokan ismerik a nevét, és gyakran megmosolyogják mérkőzéseit. Meglehetősen korlátolt technikai tudással bír, fogalmazhatnék úgy is, hogy ha nem sikerül ráfeküdnie az ellenfelére, akkor rendre kikap. Lassú, lomha, nehezen koordinálja a testét, de súlyfölényét néha érvényesíteni tudja a nála jóval vékonyabb, fiatal rikishi-kkel szemben. Az egyik legnagyobb különlegesség testfelépítésével kapcsolatban, hogy két pár melle van, az igazi mellek alatt hasonló méretű plusz lebernyegek keletkeztek a hájból. 

20170905-orora.jpg

 

Gergely pápa különvéleménye:

"Fúj."

Álljon itt egy mérkőzés 2014 szeptemberéből, amikor Orora a 13. napon a több mint 150 kilóval könnyebb Hamaeiko ellen állt a szorítóba! 

 

Az eddigi rekordot az egykori ozeki, Konishiki tartotta, aki 1996 márciusában 285 kg-ot nyomott, és ezzel mintegy 21 évig vezette a legnehezebb birkózók listáját. De jött Orora, aki - ha eredményeivel nem is - súlyával mindenképpen bevonult a szumó történelemkönyvébe! 

 

20170905-konishiki.jpg

Az eddigi csúcstartó: Konishiki

 

És a rekord után lássuk, hogyan változott a topbirkózók súlya a májusi mérlegelés óta!

  • Kisenosato egy cseppet sem hízott, nem is fogyott, 184 kilóval versenyez majd szeptemberben (ha sérülése miatt elindul a tornán)
  • Hakuho három kilót fogyott, jelenleg 157 kg-ot nyom
  • Harumafuji májusban is, most is 137 kg
  • Kakuryu egy kilóval növelte a versenysúlyát, ezúttal 158 kg
  • Takayasu nyolc kilót hízott május óta! 182 kg-nál tart

 

Az első osztály legkövérebb birkózója ezúttal is Ichinojo, 9 kilóval lett nehezebb a legutóbbi mérés óta, jelenleg 206. A legkönnyebb továbbra is Ishiura, aki hiába hízott 2 kilót, még most is csak 120-at nyom.

Az első osztály átlagsúlya 163.5 kg, ami 1 kilóval és 3 dekával több, mint májusban.

Szólj hozzá

rekord mérlegelés orora konishiki