2017. máj 29.

Ismét Hakuho a bajnok!

írta: egribalint
Ismét Hakuho a bajnok!

2017 - Natsu basho - Összefoglaló

A mongol yokozuna sokak szerint pályafutása leszálló ágában van. Utoljára éppen egy éve, tavaly májusban nyerte el a császári kupát, és idén ismét győzni tudott Tokióban, ezúttal veretlenül. A mostani, sorrendben 38. tornagyőzelme, és a 13. "zensho" vagyis 15-0-s yusho-ja.  Minden idők legeredményesebb rikishi-je, Hakuho újra megmutatta, hogy mire képes!

 20170529-hakuho-kupa.jpgHakuho 38. alkalommal veszi át a tornagyőzelemért járó császári kupát

 

Hakuho zsenijét értelmetlen hosszan bizonygatni. 97 tornán vett részt életében, ezek közül 78-on az első osztályban küzdött, 59-en yokozuna-ként, és 38-szor győzni is tudott!  Hasonlóra Chiyonofuji volt képes, aki 1990. novemberében szerezte meg 31. és egyben utolsó tornagyőzelmét, majd fél évvel később visszavonult. Történelmi távlatokat tekintve is egyedülálló tehát az a korszak, ami a mongol származású Hakuho megjelenése jelentett a szumó világában.

Az elmúlt egy évben viszont Hakuho háttérbe szorult. Az okokról csak találgatni lehet. Sokan a könyöksérülésével magyarázták formájának visszaesését, de mivel a yokozunák gyakran eltitkolják egészségi állapotukat a nyilvánosság elől, sérülésének súlyosságát rajta, edzőjén, és az orvosszakértőkön kívül pontosan senki sem ismerhette meg. Egyesek azt mondták: megöregedett. Mások azt, hogy motiváció híján van. Páran úgy gondolták, hogy képes még tornagyőzelemre, de "tarolni", azaz egy 15-0-s zensho yusho elérésére már képtelen. A 32 éves mongol májusi teljesítményével mindannyiukra rácáfolt.

Persze több körülmény is közrejátszott abban, hogy az események így alakultak. A torna ötödik napján Kakuryu, a másodiknak rangsorolt yokozuna visszavonult a további küzdelmektől, majd a tizenegyedik napon a japánok új és legnagyobb kedvence, az idei januári és márciusi tornán is nyerni tudó Kisenosato is visszalépett, így Hakuho-nak ezzel a két nagy, sérülés miatt kiszálló ellenfelével már nem kellett megküzdenie. Könnyítette a helyzetét az is, hogy a japán médiabeszámolók nem az ő rendíthetetlen menetelésével foglalkoztak, hanem leginkább Kisenosato sérüléséről, valamint istállótársa, Takayasu szintén rendkívüli teljesítményéről tudósítottak.

20170529-harumafuji-takayasu.jpgTakayasu könnyedén győzi le a Harumafuji yokozunát a 13. napon

 

Utóbbiról pedig teljes joggal, hiszen a 27 éves japán Takayasu számára megnyílt az út az ozeki rang megszerzése felé. Ugyan hivatalosan csak szerdán gyűlik össze a Japán Szumószövetség, azaz a Nihon Sumo Kyokai, de Takayasu januári 11, márciusi 12 és májusi 11 győzelme minden valószínűség szerint meggyőzi arról a véneket, hogy képes ozeki szintű szumóra. És - bár az utolsó két napon két vereséget gyűjtött össze - összeségében nagyon kiegyensúlyozott, erős szumót mutat mostmár hosszú ideje, mi sem bizonyítja ezt jobban annál a ténynél, hogy a tanács az elmúlt egy évben 5 különdíjjal is jutalmazta a birkózását. Az ötödiket éppen most májusban ítélték neki, 11-4-es eredményéért a "Gino-sho"-val, azaz a Technika Különdíjával jutalmazták.

A szintén japán, fiatal Mitakeumi komusubi rangban vágott neki a májusi tornának, és két yokozunát is legyőzött: Kakuryu-t az első napon, Harumafuji-t a 11.-en. Az utolsó előtti napon Ikioi ellen meg is szerezte a kachikoshiját, így a következő tornán is a sanyaku (a yokozunák, ozeki-k, sekiwake-k és komosubi-k összefoglaló neve) rangban harcolhat majd. És hiába kapott ki egyik legnagyobb riválisától, a M5-ös Shodai-tól, az egész tornán mutatott szumójáért a szövetség a "Shukun-sho", vagyis a Kimagasló Teljesítmény Különdíját ítélte oda a nagyreményű Mitakeumi-nak.

20170529-mitakeumi-ikioi.jpgMitakeumi győzelme Ikioi ellen 

 

Élete első makuuchi tornáján a M14-nek rangsorolt Onosho 10-5-ös eredményéért a "Kanto-sho"-t, azaz a Küzdőszellem Különdíját vehette át. Újoncként legyűrte a veterán Kaisei-t, Toyohibiki-t, Myogiryu-t és a szintén viszonylag friss, de nagy reményekre okot adó Hokutofuji-t is.

20170529-onosho.jpgOnosho mérkőzés előtti rituáléjára készül

 

A 35 éves komosubi, Yoshikaze 11 éve debütált az első osztályban, és tavaly januárban, életében először elérte a sekiwake rangot. A májusban megszerzett 8 győzelme akár azt is jelentheti, hogy az öregedő birkózó akár megismételheti a tavaly januári csodát, és bebizonyíthatja, hogy a tapasztalat mennyit számít, amikor szumóra kerül a sor. Két yokozuna és egy ozeki ellen is győzni tudott, így a vének (Takayasu-val megosztva) neki is odaítélték a "Gino-sho"-t, azaz a Technika Különdíját.

20170529-yoshikaze-chiyoshoma.jpgYoshikaze lép vissza a dohyó-ra, miután kihajította a közönség közé zuhanó Chiyoshomá-t

 

Hakuho 15-0-s tornagyőzelme egészen rendkívülinek tekinthető, főleg ha figyelmbe vesszük, hogy a többiek még csak megközelíteni sem tudták. A második helyen az ozeki Terunofuji és a M10-es Tochinoshin végzett, 12 győzelemmel és 3 vereséggel. Terunofuji márciusban is második lett, akkor Kisenosato yokozuna ellen, rájátszásban dőlt el a yusho sorsa. Két kifejezetten jó eredmény a - már lassan két éve gyengélkedő - mongol ozekitől.

20170529-terunofuji-mitakeumi.jpgTerunofuji kiemeli a ringből Mitakeumi-t

 

A grúz Tochinoshin is boldog lehet, ezzel az eredményével még az is lehet, hogy júliusban újra komusubi-nak rangsorolják.

20170529-tochinoshin-tamawashi.jpgTochinoshin legyőzi a szintén remekül záró Tamawashi-t (9-6)

 

Az újoncok közül leginkább figyelemmel kísért Ura sem okozott csalódást a szurkolóinak, 11-4-es eredménye miatt sokan lelkesedtek. Élete második tornáján remekül szerepelt, és ismét bemutatott egy olyan kimarité-t, azaz győztes technikát, amit még nem láthattunk tőle. A 10. napon a brazil Kaisei ellen egy olyan különleges gánccsal tudott győzni, amit a japánok kirikaeshi-nek hívnak. Jó eredménye, és a tény, hogy a magasabban rangsorolt maegashirá-k legtöbbje negatív mérleggel zárt, azt jelentheti, hogy a júliusi tornán már összesorsolhatják a top 10-es birkózókkal is!

20170529-ura-hokutofuji.jpgUra a Hokutofuji legyőzése előtti másodpercekben 

 

A makushita 43-as Masutoo, vagyis Tóth Attila 4-3-as eredménnyel zárt a harmadosztályban, kachikoshija után minden bizonnyal magasabban rangsorolják majd a következő tornára. Ha júliusban is pozitív mérleget ér el, soha nem látott közelségbe kerülhet a Juryo, azaz a másodosztály!A szumo.info júliusban is jelentkezik a 2017-es Nagoya basho-ról szóló tudósítással.

20170529-sanyakuliga.jpgA top birkózók várnak vissza júliusban is!

 

Az addig felmerülő hírekről és eseményekről is megpróbálunk beszámolni. Like-olj, kommentelj, ossz meg, de leginkább: NÉZZ SZUMÓT!

Szólj hozzá

cikkek ura masutoo 2017 Natsu takayasu mitakeumi hakuho tochinoshin onosho yoshikaze terunofuji